9 szülőtípus, akivel összefuthatsz a játszótéren

A játszótér szociológiai szempontból is egy igen érdekes hely. Érdemes kicsit körülnézni, hiszen felnőttként is izgalmas tapasztalatokat tudunk szerezni, ha egy kicsit mélyebben megfigyeljük, ami körülöttünk zajlik. Megismerhetünk más családi kultúrákat, szülő típusokat, nevelési normákat. S bár ahányan vagyunk, annyi félék vagyunk, mégis van néhány olyan típus, amivel valószínűleg már minden játszótérre járó anyuka találkozott.

1. Helikopter szülő

Az ilyen típusú szülőt könnyen fel lehet ismerni a játszótéren, hiszen folyamatosan ott van a gyermeke nyomában. Minden játszótéri eszközben lehetséges veszélyforrást lát, éppen ezért vesz részt aktívan a gyerek játékában és tartja szemmel folyamatosan: löki a hintát, tettrekészen áll a csúszdánál, mászókánál, ha esetleg leesne a gyermek. Ha mégis valahol lehorzsolná vagy megütné magát, már elő is kerül a táskából az elsősegély csomag.

2. Aki nem nő fel soha

Ezt a típust megfigyelve sokszor úgy érezhetjük, hogy ő jobban élvezi a játékot, mint a gyereke. Sőt szinte ugyanúgy viselkedik mint a gyerek. Önfeledten játszik ő is, mintha bizonyos értelemben újra élné a gyermekkorát. Kipróbál mindent, amit csak lehet és folyamatosa lelkesedéssel bátorítja gyermekét a játékra és az új dolgok kipróbálására.

3. A laza szülő

A laza szülő gyermekénél nincsenek határok a játszótéren. Nem izgul a lehetséges veszélyeken és baleseteken, hiszen tudja, hogy ezek megtörténhetnek bárhol, sőt sok esetben meg is történnek. Az ő táskájában valószínűleg nincsen váltóruha, ragtapasz és fertőtlenítő, ugyanis nem izgulja túl a váratlan helyzeteket, hiszen azok az élet természetes velejárói és majd megoldják valahogy.

4. A mindenre gondoló szülő

A laza szülővel ellentétben ő egy jól megpakolt táskával érkezik. Minden elképzelhető szituációra felkészül. Így a táskában ott lapul mindig a dupla váltó ruha, az esernyő, ennivaló, innivaló, ragtapasz, fertőtlenítő és így tovább. De akkor se lepődjünk meg, ha éppen egy varrókészlet kerül elő a csomagból.  Még ha legtöbb esetben nincs is szükség ezekre, legközelebb ugyanezzel a felszereléssel érkezik, hiszen „soha nem lehet tudni”.

9 szülőtípus, akivel összefuthatsz a játszótéren

5. A mindenkivel beszélgetésbe elegyedő

Ez a típus a játszótéren éli a szociális életét. Mindenkivel beszélgetésbe elegyedik, akivel találkozik, még akkor is ha a másik szülő nonverbális kommunikációjából egyértelműen lejön, hogy nincs kedve társalogni. Ő az, aki 5 perc ismeretség után megosztja magát, tanácsot kér és nem érzi a határokat, hogy mit és mennyit oszthat meg egy idegen emberrel.

6. A mindenből versenyt csináló

Az előző típushoz hasonlóan ő is szeret ismerkedni és beszélgetni. A téma rendszerint a gyerek. Alig várja, hogy eldicsekedhessen valakinek arról, hogy milyen ügyes a gyermeke és mennyire gyorsan fejlődik. Mindenből versenyt csinál és úgy irányítja a beszélgetést, hogy ő kerüljön ki győztesként és ezt szívesen az orrod alá is dörgöli.

7. Az egészség guru

Bizonyos szempontból hasonlít a mindenre gondoló szülő típushoz, azonban az ő táskájában csakis házi készítésű, egészséges és bio csemegék vannak. Mindig előre dobozol, rendszerint valami gyümölcs vagy zöldséghasáb lapul a dobozban és szívesen osztogat kéretlen tanácsokat a többi szülőnek a táplálkozással és egészséges életmóddal kapcsolatban.

9 szülőtípus, akivel összefuthatsz a játszótéren 1

8. A szórakoztató

Ez a típus aktívan részt vesz a gyerek játékában. Sokszor más gyerekek is köré gyűlnek és csatlakoznak, mert mindig valami izgalmas és szórakoztató játékkal áll elő. Nem ismeri az unalom fogalmát.

9. Akit nem érdekel semmi

Ő az, aki látványosan unatkozik, alig várja, hogy letudja a kötelességét és végre hazamehessenek. Rendszerint csak ül valamelyik padon és nyomkodja a telefonját, hogy elüsse az időt. Sok esetben még azt sem veszi észre, ha a gyermeke elesik vagy megüti magát.

Te milyen egyéb szülő típusokkal találkoztál már a játszótéren? Te melyik típusba tartozol?

Még ha szülőként jelentkezhetnek kihívást jelentő helyzetek a játszótéren, úgy gondoljuk, hogy megéri időt szakítani rá, hiszen a gyerekekek fejlődésére igen sok területen jótékonyan hat a játszótéri eszközök használata. Legyen szó közterületi vagy akár otthoni játszótérről, a fejlesztő hatás egyiknél sem marad el.