A legtöbb kisgyermek szeret kúszni, mászni, rohangálni. A mászásnak már egészen kisgyermekkorban nagy jelentősége van, hiszen ez a mozgásforma a kúszással egyetemben igen fontos fejlődési szakasznak számít a korai életszakaszban. Nem véletlenül került rá ekkora hangsúly az utóbbi években, ugyanis igen kulcsfontosságú szerepet tölt be a gyermek fejlődésében.

A mászás jelentősége gyermekkorban
Ha egy jól felszerelt közterületi játszóteret vizualizálunk magunk elé, szinte biztos, hogy legalább egyfajta mászóeszköz megtalálható rajta.

De mégis miért ilyen fontos a mászás?

A mászás fontos szerepet játszik nem csak az idegrendszer, de az érzékszervek, az egyensúly, sőt még a mozgáskoordináció fejlődésében is. Ideális esetben a kúszásból fejlődik ki, ám annál már sokkal összetettebb koordinációt és egyensúlyt igényel. Bár ránézésre egyszerű mozgásformának tűnhet, mégis sokrétű és igen bonyolult idegrendszeri tevékenység húzódik mögötte.

Az olyan nagymozgások, mint a mászás vagy a kúszás nem pusztán a finommotorikus mozgásokat alapozzák meg, hanem az agy érési folyamatait is stimulálják. Éppen ezért hogyha a mozgásfejlődés nem a megszokott módon zajlik és a mászás vagy a kúszás kimarad a fejlődési folyamatból, akkor az adott esetben akár részképesség és tanulási zavarokhoz vezethet.

A mászókázás

Maga a mászás nem csak babakorban van jelen, hanem később is megtalálható egy gyermek életében. Elég ha szétnézünk egy egyszerű játszótéren található eszközök között, biztosan találunk köztük olyat, ami mászást igényel. Ezek a mászóeszközök amellett, hogy hasznosak a gyermekek számára a sokrétű fejlesztő hatásuk miatt, igazán közkedveltek is, s mindemellett igen jó energia levezetők!

A különböző mászást igénylő játszóeszközök nem csak az a gyermek izomzatának erősítése szempontjából hasznosak. Használatával az erőnlét fejlesztése mellett ugyanis javul az észlelésük, a figyelmük, az egyensúlyuk, a szem-kéz, illetve a szem-láb koordinációjuk, logikai gondolkodásuk, a koncentrációjuk, érik az idegrendszerük, s ami a legjobb, hogy még az agyféltekék közötti kapcsolat is erősödik! Ez utóbbi miatt a tanulási-megismerési folyamat optimális fejlődésére is pozitívan hat. Így maga a mászás akár segíthet tanulási és egyéb magatartási problémák megelőzésében vagy mérséklésében. Éppen ezért gyakran alkalmaznak különböző mászóeszközöket hiperaktív és tanulási zavaros gyerekek fejlesztésére a különböző terápiák során.

A mászás jelentősége gyermekkorban 1
A sokoldalú játszótéri eszközök mind fejlesztik a gyermekek képességeit.

Az otthoni játszótéri mászóeszközök típusai

Ha egy jól felszerelt közterületi játszóteret vizualizálunk magunk elé, szinte biztos, hogy legalább egy fajta mászóeszköz megtalálható rajta, legyen szó akár egy egyszerű mászófalról, köteles rámpáról vagy éppen egy kötélpiramisról. Ezek a sokoldalú eszközök mind fejlesztik a gyerekek képességeit, éppen ezért azt javasoljuk, hogy aki teheti, otthoni játszóterét is egészítse ki ilyen eszközökkel. Ezek ugyanis kitűnő kiegészítői lehetnek az otthoni játszóváraknak, segítenek a gyerekek energiáinak levezetésében, miközben játékosan fejlesztik is őket.

Függeszkedő rúd

A függeszkedő rúd egy könnyen kezelhető és felszerelhető eszköz, mellyel észrevétlenül fejlődhet az erőnlét a játék közben, ugyanis jó hatással van a kar, a hát, valamint a váll izomzatának fejlődésére, erősödésére. Igen sokrétűen felhasználható egy otthoni játszótéren, ugyanis alkalmas nyújtózkodásra, kapaszkodásra, de tornagyakorlatokhoz is kitűnően használható.

Bridge híd modul

A Bridge híd modullal gyakorlatilag szinte bármelyik két Blue Rabbit játszótér egymáshoz csatlakoztatható. A játszóvár méretének és komplexitásának növelése mellett a hídon való járás támogatja a téri orientáció, az egyensúly és a mozgáskoordináció fejlődését is

Tűzoltó cső

A gyerekek a csúszó cső használatával igazi tűzoltónak érezhetik magukat a játék közben, így ez egy igen ötletes kiegészítője lehet a különböző játszóváraknak, tornyoknak. A tűzoltó cső egyszerre késztet mászásra és csúszásra, ez a kombináció pedig igazán hasznos a fejlődés szempontjából.

Hullám mászóka

A hullám mászókában az a nagyon jó, hogy a négyféle összeszerelési módnak köszönhetően különböző nehézségi fokozatokat lehet kialakítani. Így az eszköz a gyermek korának és ügyességének megfelelően szerelhető össze. Mivel ezen az eszközön előre meg kell tervezni a gyermeknek a mozgást, ezért a logikai gondolkodás fejlődésére is pozitívan hat, mindamellett, hogy használatával javul az egyensúly, a mozgáskoordináció és a figyelem is. Ugyanez a játékos erőnlét és logikai fejlesztés igaz a kígyó létrára is!

Mászófal

Legyen szó akár a Wall mászófalról, a Challenger mászófal modulról vagy egy mászókövekkel házi készítésű mászófalról, a fejlesztő hatás biztosan nem marad el! A mászófalak fejlesztik a figyelmet, az erőnlétet, s mindeközben egy mozgalmas, izgalmas aktivitást biztosítanak! Megállják a helyüket önmagukban, de otthoni játszóterek, komplett mászókák részeként is jól funkcionálnak!

fa mászófal
Legyen szó akár a Wall mászófalról, a Challenger mászófal modulról vagy egy mászókövekkel házi készítésű mászófalról, a fejlesztő hatás biztosan nem marad el! A

A fentiekből látható, hogy a mászóeszközök kivétel nélkül hozzátesznek a gyerekek fejlődéséhez. Éppen ezért szinte mindegy, hogy melyiket választjuk, a lényeg, hogy a gyermek találkozzon vele minél többet, akár napi szinten! Otthoni használatra tervezett mászóeszközeink kivétel nélkül olyan játéktevékenységet tesznek lehetővé, amiben a gyermek jól érzi magát, s mindeközben számos területen erősödik, ügyesedik, fejlődik.